Mindenkivel előfordulhat, hogy egy nyugtalan alvás után felébred a stressz és a szorongás miatt. Neked is volt már olyan álmod, ahol kihullanak a fogaid, a buli előtt szakad el a ruhád, megbuktál egy fontos vizsgán vagy éppen meztelenül állsz a diplomaosztódon? Csak néhány példa a stressz okozta álmokra. Akár hetente kétszer vagy évente egyszer fordul elő, mindig nagy hatással van ránk. 

Miért vannak velünk?

Dr. Naomi Torres-Mackie, a New York-i Lenox Hill Kórház klinikai szakpszichológusa a Seventeen magazinnak egy interjú keretein belül elmagyarázta, hogy miért vannak stressz okozta álmaink. A szakértő elárulta, hogy ezek az álmok lényegében feldolgozatlan érzelmek.

Ha napközben nem emésztjük meg megfelelően az ételünket, éjszaka gyomorrontást kapunk. Ha napközben nem emésztjük meg megfelelően a stresszes érzelmeket, éjszaka felkavaró álmaink lesznek

- mondta.

A leggyakoribb előfordulás

Egy másik szakértő, Dr. Lauren Kerwin klinikai pszichológus hozzátette, hogy a stresszes valós események, mint például veszekedés egy baráttal vagy a túlterhelt órarend is szorongó alvást válthatnak ki. 

A legtöbb álom a REM (gyors szemmozgás) alvásként ismert alvási szakaszhoz kapcsolódik. REM-alvás alatt az agy intenzív tevékenységen megy keresztül. A tudomány azt mutatja, hogy ez az az idő, amikor az agy feldolgozza a nap összes stresszét.

Nem rémálom

Míg a rémálmok és a stresszes álmok abban hasonlítanak, hogy általában REM alvás közben fordulnak elő, és fokozhatják a szorongás érzését, a különbség a tárgyuk természetében rejlik. A rémálmok tartalma általában intenzívebb. Továbbá a rémálmok általában borzasztóbbak és ijesztőbbek valamint „általában fenyegetést jelentenek az álmainkban. 

A stresszes álmok azonban általában hétköznapibb, mindennapi élményeket ábrázolnak, mint például az órákon való késői megjelenés

- mondta Dr. Kerwin.

A másik különbség pedig, hogy amíg a rémálmokból ijedten ébredünk fel, addig a stressz okozta álmokból szorongva. Továbbá a rémálmokból hirtelen ébredünk fel, a szorongó álmok pedig lassan emelik egyre feljebb a stressz szintet.

Valódinak tűnnek

A stressz okozta álmok azért tűnnek annyira valódinak, mert az érzelmeink is azok. Még ha valójában nem is szembesülsz a bennük előforduló eseményekkel, de megtapasztalod a hozzájuk kapcsolódó érzéseket.

Mit tehetünk ellenük?

Nincsen egy konkrét megoldás a stressz okozta álmok ellen. Azonban számos stratégia segíthet abban, hogy csökkentsük. A pihentető alvás érdekében a szakértők azt javasolják, hogy találjunk olyan cselekvéseket amelyek segítenek a stressz leküzdésében a nap folyamán. 

Olyan technikák is beválhatnak egyeseknek, mint a naplóírás, a meditáció, a nyugtató zene hallgatása, a jóga vagy bármi más féle testmozgás. Fontos mindenkinek energiát szánni arra, hogy megtalálja, mi az, ami segít megvédeni a mentális egészségét! 

Via