Feltűnt már neked is, hogy mostanában egyre több ember csuklóján, nyakán vagy éppen a bokáján megtalálható egy pontosvessző tetoválás? Ha azt gondoltad, hogy ez csupán véletlen, akkor tévedtél, a pontosvessző ugyanis fontos üzenetet hordoz. 

Fontos üzenet 

A helyesírás szabályai szerint pontosvesszővel szoktuk elválasztani egymástól a többszörösen összetett mondatokban a szorosabban összetartozó tagmondatokat. A szimbólum azonban ezen túlmenően sokak számára egészen más jelentéssel bír, emiatt pedig egyre többen varratják magukra

A pontosvessző tetoválálás persze asszociál a helyesírás szabályaira, ugyanis alapvetően azt jelenti: a történet még nem ért véget. A reményt, valamint a szeretetet fejezi ki azok számára, akik valamiféle mentális betegséggel  – depresszióval, személyiségzavarral  –, küzdenek, továbbá önmagukat bántalmazzák, öngyilkossággal kapcsolatos gondolataik vannak, illetve vonatkozhat azokra is, akiknek összetört a szívük, vagy éppen elvesztettek valakit, aki fontos volt a számukra. 

Selena Gomeznek is van

Ebből következik, hogy a pontosvessző tetoválás nem egy egyszerű divathóbort, azok számára legalábbis biztosan nem, akik tudják és értik a mondanivalóját. A pontosvessző tetoválás ott van  Selena Gomez csuklóján  is, aki egyike azon hírességeknek, akik nyíltan vállalják, mentális betegséggel küzdenek. Az énekesnő a tetoválást egyébként időről-időre megmutatja a közösségi felületein, rendszerint Instagram-bejegyzésben. 

A megelőzés 

A minta egyébként a 13 okom volt rá sorozatot –  ami a kamaszkori öngyilkosságok kérdését járja körbe –, követően lett igazán ismert, a szimbólumot akkor a Project Semicolon, egy öngyilkosság-megelőzési és mentális egészségvédő csoport tette népszerűvé.

(via)