Két éve alkot egy párt Stana Alexandra és Meggyes Dávid. A sztárpár között egészen idáig úgy tűnt, hogy minden rendben, de a legújabb információk szerint már külön is költöztek. 

A szakítás szélére jutott Stana Alexandra és Meggyes Dávid

A sztárpár még jelenleg is látható a TV2 Párharc című műsorában, de a Blikk információ szerint már nem élnek együtt. Egy, a neve elhallgatását kérő informátor elárulta a lapnak, hogy hónapok óta komoly problémákkal küzdenek. 

Már a műsorba való beköltözés előtt is voltak gondjaik, ezért sokat vacilláltak, hogy egyáltalán elvállalják-e a felkérést, hiszen kérdés volt, tudnak-e majd teljesíteni versenyhelyzetben úgy, hogy nincs minden rendben kettejük között. Végül a szereplés mellett döntöttek, de ez sem oldotta meg a problémáikat

– mesélte a Blikknek a bennfentes

A Blikknek egy másik ismerős is nyilatkozott, aki elárulta, hogy Stana Alexandra és Meggyes Dávid már nem élnek együtt. Ennek ellenére dolgoznak a kapcsolatukon, mivel szeretnék megmenteni, ezért mindent meg is tesznek. 


Via