Február 19-én indul a Sztárban sztár új évada, ahol Marics Petivel ismét találkozhatunk, ezúttal zsűritagként.

Marics Peti már minden volt a Sztárban sztárban

Marics Peti szépen végigjárta a ranglétrát. Először sztárvendégként, extra produkcióval érkezett a műsorba, majd a következő szériában már versenyzőként bizonyított. A szerelmet is ennek a műsornak köszönheti, duettpartnerével, Tóth Andival ugyanis azóta egy párt alkotnak, mostanra pedig ítésztársakká is válnak. 

Biztos, hogy ez egy nagy falat lesz, meg kell ugrani, de szeretjük ezt. Remélem, hogy el tudom nyerni a nézők bizalmát, és be tudom bizonyítani, hogy nem csak egy hülyegyerek vagyok.

Marics Peti arról is vallott, hogyan viszonyul zsűritársaihoz.

Nem sok seb maradt rajtam az előző évadból, amikor szerepeltem. Nem nagyon van mit visszaadni a Raminak, Szabinak és az Attilának. Mindig próbáltak korrektek lenni, és szerintem ez sikerült is. Persze lehet, azért visszanézem, ki volt az, aki néha olyat szúrt, hogy fájt. 

Na és persze az sem mindennapi helyzet, hogy valaki a szerelmével zsűrizzen egy ekkora produkcióban.

Próbálom majd én is megfogalmazni a szakmai részét. Ha valami nem úgy sikerül, akkor kiemelni, hogy mi az, amiben esetleg fejlődni kell. De rajtam kívül lesznek még azért négyen, akik ezt elmondják. Én jobban részt fogok venni a házibuli jellegében a másorban, jobban elvisz majd a hangulat. Andi viszont egy fokkal szigorúbb, és inkább arra koncentrál majd, mi hogyan sikerült egy előadónak.