Talán ez most hihetetlennek tűnik, de Katalin hercegné bizony nagyon mozgalmas életet élt azelőtt, hogy megismerkedett volna Vilmos herceggel. Sőt, randizott is, egy Ruper Finch nevű férfival járt az egyetemen, azt megelőzően, hogy Vilmos belépett volna a képbe. 

Egy évig jártak

A walesi hercegné 2001-ben ismerkedett meg Ruperttel, a St. Andrews Egyetemen (ahol aztán Vilmossal is találkozott), amikor a férfi utolsó éves volt. A pár azonban nagyjából egy évnyi járást követően szakított, Katalin pedig nem sokkal később megismerte Vilmost, akivel azonban nem jött össze egyből, több mint egy évig csak barátok voltak. Katalin volt szerelme, Rupert Finch egyébként szép karriert futott be, jelenleg Londonban dolgozik ügyvédként, a felsége pedig Lady Natasha Rufus Isaacs angol arisztokrata, társasági személyiség és a Beulah London luxusdivatcég alapítója. 

Rupert Finch és a felesége /Getty Images/Nick Harvey 

Az esküvőre is meghívták őket

A brit Telegraph szerint amúgy Finch és Lady Natasha még Katalin és Vilmos esküvőjére is meghívást kaptak 2011-ben, de az nem világos, hogy részt is vettek-e rajta. Finch egyébként két évvel később nősült meg, 2013-ban vette feleségül Lady Natashát, azóta három gyermekük született. A páros esküvőjén ott volt Vilmos herceg unokatestvére, Eugénia hercegnő és az akkor még csak párja, Jack Brooksbank is. Finchék aztán hivatalosak voltak Eugénia és Jack 2018-ase esküvőjére. 

Jó viszony

A felek között feltehetően jó lehet a viszony, ami már csak abból is látszik, hogy Katalin gyakran viseli a Beulah London ruháit, a hercegné pedig minden bizonnyal tudja, hogy egykori szerelme feleségének a nevéhez köthető a márka. 

(via)