Közel öt évvel ezelőtt, 2018 májusában fogadott örök hűséget egymásnak Harry herceg és Meghan Markle, a következő év májusában pedig világra jött első gyermekük, Archie. Most pedig az is kiderült, a hercegi pár, hogyan közölte az angol királyi családdal a kis jövevény érkezését.

Nagyon boldogok voltak

Sussex hercege és hercegnéje alig néhány hónappal az esküvőjüket követően izgatottan vette tudomásul: hamarosan bővülni fog a családjuk, ugyanis Meghan az első gyermekükkel volt várandós. A boldogásukat hamar szerették volna megosztani a családjukkal is, de próbálták megtalálni a megfelelő alkalmat arra, hogy közöljék a nagy hírt. Mindenképpen olyan eseményt szerettek volna választani, ahol az egész család jelen van, így mindenkivel egyszerre tudták közölni, hogy Meghan várandós. 

Eugénia esküvője 

A pár végül Harry unokatestvérésének,  Eugénia hercegnőnek  a 2018. októberi esküvőjén rukkolt elő a gólyahírrel. Harry, Tartalék című memoárjának visszaemlékezése szerint a pár egyenként félrehívta a családtagokat, így mondták el nekik a jó hírt. 

Windsdorban, közvetlenül a menyasszony és a vőlegény italos fogadása előtt elkaptuk apát (Károly király) a dolgozószobájában. A nagy írószatala mögött ült (...) Örömmel vette tudomásul, hogy negyedszer is nagypapa lesz

– írta Harry a memoárban, ahol felelevenített azt is, Vilmoséknak hogyan számoltak be a nagy hírről. 

Vilmos és Katalin is örültek

Az italos fogadás után Meg és én félrehúztuk Willyt. Egy nagy szobában voltunk, ahol páncélok voltak a falon. Furcsa szoba, furcsa pillanat. Megsúgtuk a hírt, Willy pedig mosolygva azt mondta: el kell mondanom Kate-nek. (...) Katalin a szoba túloldalán volt és Pippával (Pippa Middleton, Katalin hercegné húga - a szerk.) beszélgetett. Ő is mosolygott a hír hallatán és gratulált.

Három nappal Eugénia esküvője után pedig a Kensington-palota a világnak is bejelentette: Meghan várandós.  A hír  pontosan azon a napon érkezett, amikor a hercegi pár megérkezett Ausztráliába, az első hivatalaos királyi körútjukra házasokként. 

(via)