Melyik volt minden idők legfeszültebb pillanata a brit királyi család életében? Az Express című lap ezt a kérdést tette fel Judi Jamesnek, aki egy Nagy Britannia-szerte ismert testbeszéd-szakértő, és aki rendszeresen szokta elemezni a II. Erzsébetről és leszármazottjairól készült felvételeket.

A kérdés természetesen csak azokra a pillanatokra vonatkozott, amiket a sajtó rögzített. A brit királyi család esetében nyilván nagyságrendekkel több ilyen pillanat van, mint egy átlagos család életében, de azért ők sem állnak a nap 24 órájában kamerák előtt (azok Kardashianék). Károly herceg és Diana hercegné válása például nyilván produkált az alábbinál is feszültebb pillanatokat, de ezekről nincs videó (úgyhogy a legszaftosabb dolgok megmaradtak A korona című sorozatnak).

Harryéknek már kifelé állt a szénája

Szóval a szakértő szerint a brit királyi család eddigi legfeszültebb, nyilvános pillanata 2020 március 9-én következett be, ami véletlenül pont a koronavírus-járvány kitörésével esett egybe, de a helyzet nem ettől volt kínos.

Harry herceg és Megán hercegné nem sokkal korábban jelentették be, hogy elhagyják Nagy-Britanniát, és nem kívánnak többé a királyi család tagjaiként szerepelni. Már ez előtt a templomi szertartás előtt tudni lehetett, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy ők ketten hercegi párként hivatalosan megjelennek, és azt is sejteni lehetett, hogy emiatt Vilmos herceg és Katalin hercegné neheztelnek rájuk.

A jelenet a következőképpen zajlott.

Ezt mondja a testbeszéd-szakértő

Judi James a következőképpen értékeli a két herceg és hercegné testbeszédét:

Meghan végig megtartotta a tökéletes társasági mosolyát, és úgy tűnik, hogy oda is köszönt Vilmosnak és Katalinnak, amikor ők éppen elfoglalták a helyüket. De aztán elég hamar komorrá vált az arca. [...] Ami Vilmost illeti, ő a szertartást összeszorított és kissé beszívott ajkakkal ülte végig, ami bánatra és szorongásra utal. Katalin szokásos, rendíthetetlen mosolya eltűnt, a szeme szomorúnak látszott, a mimikájában pedig nem volt semmi élet. Harry mutatta ki a legtöbb érzelmet: a bátyja mögött ülve elgondolkodva, lefelé bámult, zavart arckifejezéssel.

Judi James szerint miközben rettenetes feszültséget okozott, hogy Vilmosék, főleg Katalin szemlátomást nem viszonozta Harryék, illetve Megán üdvözlését, a jelenet résztvevőinek testbeszéde szomorúságról is tanúskodott ezen a bizonyos napon.

Via