Britney Spears volt férje, Kevin Federline állítása szerint végig a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt.
Federline egy interjú előzetesében elmondta, hogy még mindig sajnálja exbarátnőjét, és rosszul érzi magát a történtek miatt. Britney gyámság alá helyezésével kapcsolatban elmondta, hogy a fiaik miatt viszont nem tehetett semmit.
A fiúk, a fiúk, a fiúk. Aggódnom kellett értük. Nem tudtam belekeveredni
– mondta, arra utalva, hogy az énekesnővel akkoriban a gyerekek felügyeleti jogán csatároztak.
Az interjú előzeteséből kiderült: Federline kész mindent elmondani a fiaik és Britney kapcsolatáról, a teljes műsor viszont csak vasárnap kerül adásba.
2007-ben váltak el
A háttértáncosként dolgozó Federline 2004-ben ismerkedett meg Britney-vel, és még abban az évben összeházasodtak. Két fiuk született, a most 16 éves Sean Preston, és a 15 éves Jayden James. Az egykori sztárpár 2007-ben döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.
Nem jó a viszony a gyerekek és Britney között
Az énekesnő exe szerint Britney hónapokat óta nem látta a fiait, pedig csupán három percre laknak egymástól. Federline azt állítja, hogy a gyerekek az Instára feltöltött meztelen fotók miatt nem állnak szóba anyjukkal, sőt már Britney esküvőjére sem mentek el. Britney Insta-sztoriban reagált az esetre, és az egész helyzetet bántónak nevezte.
Az énekesnő azóta úgy döntött, hogy „a boldogságot választja”, és letörölte az összes közösségi médiás oldalát.