Hat hónappal azután, hogy 19 évesen meghalt a fiatal TikTok sztár kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Többféle gyógyszert vett be
Cooper Noriega júniusban vesztette életét, az akkor nyilvánosságra hozott információkból kiderültt, hogy a szervezetében találtak a lorazepam nevű gyógyszerből, amit szorongás, valamint görcsrohamok kezelésére írnak fel általában. Továbbá a boncolás kimutatta, hogy a fiatal ezen túlmenően Xanaxot és Fentanilt is vett be. A Los Angeles County Medical Examiner-Coroner feljegyzései szerint azonban ezen túlmenően egy másik nyugatatót is bevett a fiatal tiktokker, a clonazepam nevű gyógyszer, amit szintén szorongás, valamint görcsrohamok esetén ír fel az orvos. Ezen tabletták kombinációja okozhatta Cooper halálát, amit végső soron balesetnek minősítettek.
Hat hónappal ezelőtt történt
A fiatal tiktottkert még június 9-én találták eszméletlenül Los Angeles mellett, egy bevásárlóközpont parkolójában. A helyszínre érkező mentősöknek már nem sikerült újraéleszteni a fiatal férfit. A halála sokkolta a barátait és a követően, nem sokkal a tragédia után többen is a közösségi médiában fejezték ki gyászukat, többen kedves, közös emlékeket osztottak meg. Volt barátnője, Sabrina "Sab" Quesada is megrendítő sorokkal búcsozott:
Ta vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem (...) Annyira sajnálom szerelmem. Találkozunk még.
- írta.
A mentális betegségek kezelése
Cooper egyébként a közösségi médiás pályafutása során többször beszélt a mentális egészség fontosságáról, valamint célja volt, hogy rehabilitációs központot nyisson a rászorulók számára. Halála után a családja létrehozta a Coop's Advice Foundationt, melynek kiemelt célja, hogy segítse a mentális gondokkal küszködő, jellemzően Z generációs fiatalokat.
(via)