Megszólalt Armie Hammer nagynénje, aki mondataival nemcsak meglepte az embereket, de egyben be is vallotta, hogy az állítások igaznak bizonyultak. 

Nagynénje végleg elismerte Armie Hammer tetteit

Armie Hammer az utolsó pillanatig tagadta, hogy kannibál vonásai lennének, pedig partnerei döbbenetes történeteket meséltek róla.

Volt, aki brutális erőszakről számolt be, más azt állította, hogy egy nyilvános helyre akarta meztelen kikötözni, majd végig nézni, ahogyan idegenek megerőszakolják. A legnagyobb sokk pedig az volt, amikor kannibalizmussal vádolta meg egy exe. 

A színész sosem ismerte be az elhangzottakat, ám az állítások is pont elégnek bizonyultak, a világ másik felére menekült és egy szállodában dolgozott az elmúlt években, miután a filmipar kivetette magából.

Más családtagoktól tanulta ezt a viselkedést Armie Hammer

Eddig semelyik családtagja nem nyilatkozott a történtekről, ám most megtörte a csendet nagynénje, aki szerint a család történetét elnézve egyáltalán nem meglepő, hogy így alakultak a dolgok. 

A The Daily Beastnek adott interjújában, amely szerdán jelent meg a House of Hammer dokumentumfilm pénteki premierje előtt, Casey a következőket mondta:

Nem voltam megdöbbenve, amikor az állításokat hallottam. Én is egész életemben bántalmazást szenvedtem el a családomtól. Borzasztó életünk volt. Ez nem úgy működik, hogy egy nap felébredsz és szörnyeteg leszel. Ebben nevelkedett, ezt tanulta. 

A hónap elején a Discovery+ bemutatta az első előzetest a House of Hammerhez. A hamarosan megjelenő dokumentumfilm Armie Hammer és a Hammer-dinasztia sötét, torz életét mutatja be.

Via