A durva fotók Angelina Jolie sérüléséről 6 év után kerültek nyilvánosságra. 

Fényképek láttak napvilágot Angelina Jolie sérüléseiről, amiket állítólag az exével, Brad Pitt-tel való, 2016-os verekedés során szerzett egy magánrepülőgépen. Az Oscar-díjas színésznő a kezén és a könyökén lévő zúzódásokról készült fotókat az FBI-nak küldte be, az eset pedig a házasságuk végéhez vezetett.

Ez történt

A jelentések szerint Jolie azt mondta a nyomozóknak, hogy a franciaországi Nizzából az Egyesült Államokba tartó magángép fedélzetén Brad ivott, majd az egyik mosdóban durván ordibált vele. Állítása szerint a színész megragadta a fejénél és a vállánál fogva, megrázta, nekilökte a mosdó falának, és azt kiabálta neki, hogy „szétcseszed ezt a családot.”

Angelina állítása szerint ez idő alatt két kiskorú gyermekük az ajtó előtt álltak sírva, és azt kérdezték: „Jól vagy, anyu?” A színész állítólag azt kiabálta válaszul:

Nem, anyu nincs jól. Tönkreteszi ezt a családot. Őrült

– áll a jelentésben.

A színésznő szerint erre egyik gyerekük visszaszólt, majd Brad az egyikük felé kezdett el futni, "mintha támadni akart volna", ekkor a színésznő állítása sszerint megfogta Pitt nyakát, mire a színész erre ellökte volt feleségét. Angelina szerint ekkor szerezte a sérüléseket a hátán és a könyökén, utobbiról pedig fotókat is megosztott az illetékes szervekkel. 

színészt  nem tartóztatták le és nem emeltek vádat az incidenssel kapcsolatban, miután az FBI 2016 novemberében befejezte a vizsgálatot.

A fotókat  ide  kattintva nézheted meg!