Az anális szexről mindenkinek határozott gondolata van. Az emberek általában nem tudnak semleges véleményt megformálni ezzel kapcsolatban. Viszont sok embert meggyőzött már ez a szexjáték az ellentettjéről.

Az anális szexet érdemes ezzel kezdeni

Ha valaki szeretné felfedezni az anális szexet, akkor jól teszi, ha kezdetben inkább játékokkal próbálkozik, nem magával az aktussal. Így nagyobb az esélye annak, hogy nem éri majd rossz élmény már a kezdeti fázisban, és idővel megszereti azt. 

Az ujjal történő ismerkedésen kívül ott van például a lehetőség a fenékdugó használatára, de jelenleg semmi nem veheti fel a versenyt a rezgő anális gyöngyökkel. 

Ez tökéletes lehet arra, hogy felfedezzük, hogy az anális szex ha jól csinálják, nem a fájdalom, sokkal inkább a gyönyör forrása lehet. A rezgő anális gyöngyöket azok is előszeretettel alkalmazzák, akik ugyan gyakorolják az anális szexet, de az anális orgazmus még váratott magára. Legalábbis eddig. 

Hihetetlen anális orgazmust ígér

Az anális rezgő gyöngyökkel ugyanis új kapuk nyílnak meg a használók előtt - erről számolnak be az internetezők. 

A szakértő szerint az anális rezgő gyönyök többféle stimulációt is lehetővé tesznek, ez pedig jelentős mértékben növeli az élvezeteket. Nem csupán a nők használják, a férfiak is kedvelik, hiszen hihetetlen prosztataorgazmust tud nyújtani. 

A legfontosabb ebben az esetben is az, hogy bőségesen használjuk a síkosítót, hiszen a behatolás akár pénisszel, akár játékokkal történik, csak akkor megy majd zökkenőmentesen, ha ezzel nem spórolunk. 

via