A szex utáni éhség a felpörgött anyagcserével függ össze. Aktus közben sok kalóriát éget el ember, hiszen ilyenkor felgyorsul a vérkeringés és a légzés is szaporább lesz, az izgalmi állapotnak köszönhetően. 

Kell az energia 

Éppen ezért szex után az emberi szervezetnek extra energiára van szüksége, a test pedig egyértelmeűen jelez: enni kellene. Ha pedig a partnered is farkaséhes lesz a hancúrozás után, akkor biztos lehetsz benne, hogy igazán kielégítő volt számára is a szeretkezés. 

Rengeteg kalória ég el közben 

Szex közben egyébként rengeteg kalóriát égetünk el, mondhatni felér egy kisebb edzéssel. Kutatások szerint egy átlagos ember 200 kalóriát is képes elégetni egy 30 perces menet során, azonban ezt a számot jelentősen befolyásolhatja az illető neme, habitusa valamint életkora is. Vagyis minél tüzesebb és hevesebb valaki, annál több kalóriát égethet el egy szenvedélyes szeretkezés során. 

Már ki is számolhatod 

Az interneten egyébként található egy angol nyelvű szexkalkulátor, aminek a segítségével könnyedén és viszonylag pontosan ki is számolhatod, hogy mennyi kalóriát égettél el a legutóbbi menettel. Ehhez semmi mást nem kell tenned, mint megadnod a pózt, amiben csináltátok, valamint az időtartamot. A kalkulátort itt találod. 

De mit csináljunk, ha utána ránk tör az éhség? 

Nyilván próbáld meg nem felfalni a hűtőt. Meg kell értened, hogy ez a tested természetes reakciója, de ahogy edzés utána sem szaladsz egyből a gyorstétterembe, úgy szex után sem ajánlott teleenned magad. Ilyenkor érdemes lehet először inni egy nagy pohár vizet, hiszen az aktus közben egyértleműen kimelegedtek, vagyis elsősorban hidratáljatok, ha pedig ezután sem csillapodik az éhség, jó ötlet lehet meginni egy fehérjeshaket, hiszen, ha jól belegondolsz edzés után is az a tökéletes választás. 

(via)