Néha a legapróbb jelek azok, amelyek a legtöbbet mondják egy párkapcsolatról. Mondjuk, hogy hol ülsz a kanapén, és hol a párod.

Hol ülsz a kanapén? Megmondom, milyen a kapcsolatod

Bár ez sokakat megmosolyogtat, rengeteget elárul a a romantikáról, ki hol foglal helyet a kanapén. A kutatók pedig alaposabban is utánanéztek a dolognak. A Dr. Georgina Barnett pszichológus által végzett tanulmány szerint minden pozíciónak megvan a maga jelentése.

Több hónapon át tanulmányozta közel 2000 élettársi kapcsolatban élő pár szokásait, és az eredmények egyértelműek.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az az egészséges, ha egy pár összefonódva, egymásnak bújva tölti az időt a kanapén, pedig ez nem így van. 

Sarokba szorítva

Általában pont, hogy azok az emberek a dominánsak egy kapcsolatban, akik a sarokban ülnek, ők ugyanis nem érzik szükségét annak, hogy területfoglalással fejezzék ki a dominanciát. A másik ilyenkor keresi a helyet, keresi önmagát, és a kapcsolódási pontot.

Melletted

Akik egymás mellett foglalnak helyet, azok biztonságban érzik magukat. Nincs olyan, hogy valamelyik fél túlzottan dominálna, nagyjából kiegyenlített a viszony. A szenvedély azonban már nem a régi, de a nehézségeket nagy sikerrel meg tudják oldani az ilyen párok.

Szélességek

Akik viszont a kanapé két szélén ülnek, jobb, ha kicsit elgondolkodnak, merre tart a kapcsolatuk. Mintha el szeretnék kerülni egymást, inkább elhúzódnak a másiktól. Ajjjajj, van miről beszélgetni!

via