Egy 24 éves lány a Redditen osztotta meg a történetét: a munkahelyén nyitott rá a 38 éves főnökére, aki éppen masztubált. Kiderült, hogy a sztori elmesélője nagyon szerette a munkahelyét, valamint jól fizető állás volt, de a felettese másnap a kínos eset után kirúgta. 

Íme, mi történt

6 hónappal ezelőtt kaptam állást egy divatcégnél. Alapvetően annyi volt a feladatom, hogy átnézzem a terveket, és megmutassam a főnökömnek. A fizetésre nem panaszkodhatom, nagyon jó volt. Szerettem a munkát, mert szórakoztató volt. A 38 éves főnökömmel nem volt korábban gondom, nem mondom, hogy imádtam neki dolgozni, de elvoltunk

írta a lány a Redditen.

Néhány nappal ezelőtt későn dolgoztam néhány terven, de még meg akartam mutatni a végső tervezetet a főnökömnek. Nem számítottam rá, hogy az irodájában lesz, ezért ilyenkor az asztalán szoktam hagyni a papírokat. Este 9 óra volt, de általában már fél 8 körül hazamegy. Besétáltam az irodájába, de ekkor hatalmasat sokkolódtam: lehúzott nadrággal ott volt előttem a főnököm. Felnyögött, de közben hallottam, hogy a számítógépén pornót néz, és a lány a felvételen valami olyat mondott, hogy „ott nem érinthetsz meg, a feleséged látni fogja”

folytatta a sztorit, de ami ezután következett szintén nagyon kínos volt.

Amikor meglátott mindketten lefagytunk, és csak annyit tudtam mondani, hogy sajnálom, mielőtt elfutottam. A főnököm kétségbeesetten próbálta leállítani a filmjét. Amikor a barátomnak otthon elmeséltem ő nevetett ezen. Másnap, amikor bementem dolgozni a felettesem behívott az irodájába, de nem pontosan emlékszem mindenre, amit mondott. Valami ilyesmi volt: „Hihetetlenül durva volt tőled, hogy nem kopogás. Kifejezetten szakszerűtlen volt. Szerintem nem vagy megfelelő erre a munkára." Én erre azt mondtam neki, hogy nem túl professzionális pornót néznie a munkahelyén, majd összepakoltam a cuccaim és hazamentem, miután kirúgott

- zárta le a történetet a csalódott lány.

Ezt írják a kommentelők

Azonnal beszélned kell a HR-osztállyal a cégnél, ami történt egyáltalán nem fair

- tanácsolta valaki.

Muszáj fel venned a kapcsolatot egy ügyvéddel

- írta egy másik kommentelő.

Muszáj lezárást találnod ebben az egészben. Ne hagyd annyiban az ügyet

- szólt hozzá egy másik hozzászóló.

A kommentelők többsége kiállt a lány mellett, mert nem tett semmi rosszat. Oké, hogy kopogni szokás, de ettől függetlenül ilyen helyzetben semmi esetre sem kellett volna a főnökét találnia. Voltak, akik azt írták, hogy technikailag ki sem rúgták a lányt, hanem csupán annyit mondott neki a férfi, hogy nem alkalmas a munkára,  de később megvédte magát, hogy bizony a főnöke kiadta az útját. 

Via