A jó szex alapja a jó kommunikáció a két fél között, de azért vannak dolgok, amiket mégsem kérnek a pasik a barátnőjüktől, hiába vágynak rá, mert félnek, hogy a szerelmük ítélkezni fog felettük emiatt. A férfiak titkos vágyairól írtunk már korábban is, most jöjjön még öt, ezúttal a Changehim.com összeállítása alapján.

1. Illat

A férfiak szívéhez a magyar közmondás szerint a gyomrukon keresztül vezet az út, de Tim Veninga szextanácsadó szerint az orrukon keresztül is – csak sok férfi nem meri bevallani, hogy fontosak számára a női illatok.

Pedig a legtöbb pasi így van ezzel, ahogy Veninga írja: arra vágyik, hogy egy finom, illatos nő legyen a karjai között. Persze túlzásba sem kell esni, egy zuhany mellé ne fújj magadra fél üveg parfümöt, hogy kondenzcsíkként húzd magad után az illatfelhőt! Ne legyen tolakodó, elég, ha akkor érzi, amikor hozzád bújik!

2. Útbaigazítás

Sok férfi nem akar segítséget kérni a partnerétől ahhoz, hogy mit hogyan csináljon, nehogy tapasztalatlannak tűnjön. De ettől még nagyon fontos lehet számára, hogy tudja, hogy mire vágyik a partnere, jól esik-e neki, ami éppen történik. Szóval ha nem is kérdezi a pasid, hogy mire vágysz, te azért adj néha egy kis útbaigazítást, és főleg ne felejts el jelezni, ha éppen nagyon élvezed, ahogy kényeztet!

3. Kezdeményezz!

Nem sok férfi beszél erről, de szinte nincs olyan közöttük, aki ne élvezné, amikor a nő kezdeményez. Ez ugyan elvileg szembemegy a hagyományos nemi szerepekkel (ha van még bárkinek energiája fejben tartani, hogy miket írtak elő ezek a szerepek száz évvel ezelőtt egy másik világban), de nagyon is bátorítólag, sőt, vadítólag hat egy férfira, ha tudja, hogy akkora örömet szerez a partnerének, hogy a szerelme egyszerűen nem tudja kivárni a következő alkalmat.

4. Legyél nyitott a fantáziáira!

Szinte minden férfinak vannak olyan fétisei-fantáziái, amik kilógnak abból a körből, amit egy átlagos heteroszexuális pár ki szokott próbálni. Sok férfi nem is mer ezekről a fétiseiről-fantáziáiról beszélni anélkül, hogy partnernőjétől erre valamilyen formában meghívást vagy engedélyt nem kapna. Ezért fontos, hogy jelezd, ha vannak olyan játékok a misszionárius pózon kívül, amik beleférnek neked. Add a tudtára, hogy bár nem feltétlenül fogjátok tudni kipróbálni valamennyi fantáziáját, és némelyik fantázia nyilván örökre fantázia is fog maradni, beszélni róluk mindenképpen kész vagy!

5. Szólítsd a nevén!

És még egy vallomás, ami szintén rengeteg férfié lehetne, bár nem sokan beszélnek róla: imádják, ha a partnerük a nevüket mondja szex közben. 

A név a legédesebb és legfontosabb szó minden nyelvben

– ahogy az idézet is mondja.

Via