Nőként sokszor felmerül bennünk, vajon mely tulajdonságra buknak igazán a férfiak, mik azok a dolgok, amiktől szerintünk egy lány  jó az ágyban. Hát, most elárulták. Íme, 10 tulajdonság, amitől a férfiak szerint bomba leszel az ágyban. 

Lelkesedés 

Ez így nagyjából ennyi. Túl lehetne magyarázni, de minek. A pasik imádják, ha egy nő lelkes az ágyban és nem csak fadarabként fekszik alattuk. Szóval lelkesedés, lelkesedés, lelkesedés! 

Kémia 

Mondjuk ez alapvetően nem tulajdonság, de talán ez az egyik legfontosabb. Elsősorban a kettőtök közti kémia. A pasik szerint a valaha volt legjobb szexet határozottan azzal a személlyel élték át, aki rajongott értük és ezt nem volt rest éreztetni sem. 

A vágy fokozása 

A férfiak alapvetően ugyanazt szeretnék, mint a nők. Szeretnének kívánatosak lenni a másik fél számára. Éppen ezért, ha egy nő a férfi fülébe súgja, hogy akarja őt, mennyire  dögös és szuper szexi, attól egy pasi egyenesen megvadul. Egyszerűen odáig vannak a dícséretekért. 

Szeretsz összebújni

Azt gondolhatnád, hogy a srácoknak nem fontos az intmitás, pedig ez nem igaz. Pláne, ha érzései is vannak a nő irányába, akkor nagyon is vágyik arra, hogy a másik fél szorosan magához ölelje, esetleg a lábával átkulcsolja a derekát, de azt is imádják, ha szex után összel lehet bújni. Ha ezekre kapható a nő, azért megőrülnek. 

Magabiztos vagy

A sokat emlegetett magabiztosság is nagyon fontos a srácok számára. Ha egy nő képes nyíltan beszélni az igényeiről, nem fél megmutatni, mit is szeretne, az nagyon tud imponálni a pasiknak. A férfiak szerint az egyik legtüzesebb dolog, amit egy nő viselhet szex közben, az a magabiztosság. 

Szeretsz kísérletezni 

Ha egy nő szeret kísérletezni, felfedezni új dolgokat, azt a srácok nagyon tudják díjazni. Ez lehet akár új pozíciók kipróbálása, egy kis szerepjáték vagy akár valamilyen szexuális játékszer bevetése. 

 Bárhol, bármikor 

A férfiak szerint egy nőt azt tesz még igazán nagyszerűvé az ágyban, ha nem kell feltétlenül mindig az ágyban lenni. A srácok sokszor vágynak arra, hog ne csak a lekapcsolt villany után érhessenek hozzá a szeretett nőhöz. Ha valakiért oda vannak, akkor meg akarják csókolni az autóban, a konyhában, de akár még a szupermarketben is. Persze ez esetben nem arra gondolunk, hogy mindenhol szexelni kell, de a fiúk imádják érezni bárhol és bármikor, hogy akarja őket a másik. 

Szeretsz beszélni 

Egy 2011-es tanulmány arra jutott, hogy azok, akik beszélgetnek a szexről – a hálószobában és azon kívül is – sokkal jobban meg tudják élni a szexualitást, mint azok, akik nem kommunikálnak erről. Éppen ezért a pasik számára vonzó tulajdonság, ha őszintén megnyílsz az ágyban és hangod adsz az igényeidnek. 

Nem félsz kiereszteni a hangod 

Persze itt nem a hangos üvöltözésről van szó, de a fiúk bírják, ha egy nő nincs végig csendben az aktus alatt. A sóhajok és nyögések ráadásul végtelenül beindítják a pasikat, egyszerűen odáig vannak érte. 

Nem vagy szégyenlős 

Ez szorosan összefügg egyébként a magabiztosság kérdésével. Ha kellő önbizalommal rendelkezel, akkor nem fog gondot okozni a számodra az sem, ha mondjuk villanyfénynél vagy világosban szexeltek, hiszen nem vagy szégyenlős. A pasik imádják, ha egy nő nem takargatja magát, hiszen minden vágyuk, hogy gyönyörködhessenek a másik testében. 

Ha élvezetből szexelsz 

Hidd el, a srácok azonnal kiszúrják, ha nem élvezetből vagy velük, hanem csak mondjuk egy vélt elvárásnak próbálsz megfelelni. A pasik olyan nővel szeretnek együtt lenni, aki ugyanúgy élvezi a szexe mint ők. Aki szeretné magát jól érezni az ágyban és megélni a vágyait, az ne kötelességből tegye, hanem tényleg azért, hogy a libidóját kielégítse. Annál szexibb pedig nincs is, ha egy nő élvezi a szexet, a srácok egyenesen imádják. 

(via)