Bár Jenna Ortega jelenleg négy filmen is dolgozik, köztük a Sikoly 6. részén, valamint a Wednesday 2. évadán, egyáltalán nem kizárt, hogy a You folytatásában is feltűnik majd. A most debütált 4. évadban már nem valószínű, de a későbbiekben könnyen előfordulhat, hogy a karaktere vérfrissétést kap. 

Visszatérhet

A színésznő maga is azt nyilatkozta korábban, hogy szívesen visszatérne a sorozatba, erre pedig a készítők szerint minden esély meg is van. Jenna Ortega egyébként a You 2. évadában tűnt fel, a Los Angeles-i tini, Ellie-t alakította. A lány azon kevesek egyike volt, aki nem esett áldozatul Joe Goldberg ámokfutásának, sőt úgy tűnt a férfi (nem intim értelemben) kedveli Ellie-t. 

Netflix

Vannak ötletek 

A készítők egyébként elárultak, hogy a karaker visszahozásának lehetősége már a 4. évad kapcsán is felmerült, ám mivel látták, hogy Jenna Ortega mennyi projekten dolgozik egyszerre elvetették az ötletet. Sera Gamble, a You forgatókönyvírója elmondta: 

Nagy öröm volt látni Jennát ebben az évben. Vannak ötleteink Elie számára, ha az időbeosztása is lehetővé teszi, hogy akkor dolgoznán vele. 

Jenna is nyitott 

Jenna Ortega a karakteréről 2019-ben a Teen Vogue.nak azt mondta: 

Nem akarom, hogy sebezhetőként és szomorúan térjen vissza (...) Csodálatos lenne látni, hogy visszatér és végre átveszi az irányítást az élete felett. Annyi potenciál és tehetség van benne, amit nem kellene elpazarolnia. 

A 4. évad most debütált 

A You 4. évadának első része egyébként február 9-én debütált a Netflixen, a második részre azonban egy kicsit várni kell, az csak március 10-én érkezik majd. A negyedik szezonban Joe Goldberg maga mögött hagyja Amerikát és Európában, egész pontosan az Egyesült Királyságban kezd „új életet”.

Már nem a szerethető könyvesbolt vezetője vagyok New Yorkban, vagy a bolti eladó Los Angelesben, vagy a férj a külvárosban, már nem. Engedje meg, hogy újra bemutatkozzam. Egy kis fonomításon mentem keresztül, amikor átkeltem a tengeren, hogy aztán Londonban élve eltemessem a múltat

– hangzott el egy szeptemberi előzetesben. 

(via)