A Netflix egyik legnézetebb sorozata volt az 5 évadot megélt La casa de papel, azaz A nagy pénzrablás című sorozat, amiben a rablók egy-egy városról kapták a nevüket. 

Óriási siker

A széria érdekessége és talán legnagyobb paradoxona az volt, hogy a főszerepben lévő rablókat állítota be valamiféle hősnek, ezáltal a nézők annyira megkedvelték a karektereket, hogy titkon – vagy talán annyira nem is titkon – nekik szorítottak. A sorozatban mint ismert a Professzor irányította a háttérből a szálakat, ő volt az, aki összehozta a tolvtajbandát, hogy aztán kirabolják a spanyol  Spanyol Királyi Pénzverdét, majd pedig a Spanyol Jegybankot. A széria elképesztő népszerűségnek örvendett, a kritiusok ódákat zengtek róla, a Netflixen is óriási sikert aratott, 2018-ban pedig Emmy-díjat is nyert. Sőt, a sorozatban többször elhangzó  „Bella ciao…” című dal 2018-ban Európa-szerte nyári sláger lett. 

Jön a spin-off

A sorozat egyik kiemelkedő karakterének, egyfajta antihősnek számított Berlin (aki egyébként a Professzor testvére), akinek az életútjának egy részét már az eredeti sorozatban is megismerhettük, ám úgy tűnik, hogy a készítők benne még láttak kraftot, ugyanis a Netflix még 2021 novemberében bejelentette: saját spin-offot kap. A megjelenésről azonban nem lehetett semmit sem tudni, eddig! A Berlin háttértörténetére összpontosító  széria az eredeti sztori előzménye lesz, ahol megismekdhetünk a Pedro Alonso által megformált Andrés de Fonollosa-val. (Az eredeti sorozatban is Pedro Alonso alakítja Berlint (Andrés-t) – a szerk.)

Ekkor érkezik 

A friss hírek szerint a készülő előzmény sorozat 8 részes lesz és 2023 decemberében érkezik majd a Netflixre. A történet részletei kapcsán még nincs túl sok infó, de a most kijött előzetes tanúsága szerint egy hatalmas gyémánt mindenképpen fog szerepelni benne. 

A forgatásról már néhány fotó is kikerült, íme: 

(via)