A VALMAR duó és a STABILO október közepén hívta játékra a tiktokereket, akiknek az volt a feladatuk, hogy kedvenc színeik kiválasztása után új, kreatív megnevezést adjanak a színeknek, vagy akár egy rapszöveget is írhattak arról a Színvak című szám zenei alapjára felmondva. A verseny nemrégiben lezárult, a zsűri és az énekesek által kiválasztott nyertesek találkozhattak Marics Petivel. 

„Eszméletlen jó érzéssel tölt el, hogy ennyi embert megmozgatott az új dalunk, és szinte felrobbantottuk a TikTokot. A nyertes rajongókkal is menő volt találkozni, ők is csapatták az új dalunkra”

– mondta Marics Peti, a VALMAR énekese.

A nyertesek izgatottan várták már a találkozót, és sok dicséretet kaptak követőiktől is a TikTokon.

„A fiatalok ingerküszöbét egyre nehezebb feladat átütni, főleg, ha azt digitális platformokon szeretnénk elérni. Ők sokkal jobban tudják, melyek az aktuálisan menő trendek, melyik applikáció az, amelyik éppen tarol az ő korosztályukban. Emiatt tölt el nagy örömmel, hogy a STABILO-val és a VALMAR-ral közösen egy olyan aktivitást hoztunk létre, amellyel pár nap alatt több millió emberhez tudtunk szólni”

– mondta el Hidvégi Krisztina, a kampányt lebonyolító Lounge Group médiaigazgatója.