A hétvégi horoszkóp szerint a párban élők romantikáznak, a szinglik hódítanak. Gyorsan görgess a csillagjegyedhez, nehogy lemaradj a fontos infókról!

Kos

A hétvégén rájössz, mennyire megváltoztál, és ezzel együtt az ízlésed is. Akik korábban a zsánereid voltak, és most ostromolnak, már labdába sem rúghatnak nálad. A párban élők exe feltűnik, de szerencsére nem mozgatja meg a Kosokat, viszont a párjukban féltékenységet ébreszthet.

Bika

Felbukkan az exed, és rácsodálkozol, mennyire megváltozott. Komolyan eltöprengsz azon, hogy adsz neki még egy esélyt. A párban élők kísérletezős kedvükben vannak, és a következő napokat azzal töltik, hogy romantikát és új élményeket csempésszenek a kapcsolatukba.

Ikrek

A napokban visszatér a szenvedély a kapcsolatodba. Keményen dolgoztok is érte, de újra olyan friss és forró lesz, mint mikor összejöttetek. Azok a párok, akiknek az utóbbi időben gondjaik voltak, végre fellélegezhetnek, mert helyreáll köztük a béke és a harmónia, már nem kell a szakítástól tartaniuk.

Rák

Egy kissé eleged van a pasidból, kedves Rák, valamiért mégsem vagy hajlandó simán kiadni az útját. Inkább megvárod, amíg elkövet egy baklövést, de akkor aztán lecsapsz rá, és meglesz az indok, amivel elhajthatod. A szingliket egy rosszfiú próbálja gőzerővel meghódítani, de tudják: nem szabad felülniük erre a vonatra.

Oroszlán

Romantikus hangulatban vagytok a szerelmeddel, aminek fényében kirándulgattok, piknikeztek, új élményeket szereztek, és azon vagytok, hogy felfrissítsétek a kapcsolatotokat. A szinglik randija nem sikerül úgy, mint szeretnék, de legalább arra jó, hogy rájöjjenek: mi, pontosabban ki nem jön be nekik.

Szűz

Szingliként még nyögőd az előző kapcsolatod következményeit, és azon vagy, hogy helyreálljon az önbizalmad. Ne add fel a harcot! A párban élők viszont boldogabbak lehetnek, mint valaha, mert mindent megkapnak a szerelmüktől, amire vágynak, aki a hétvégén bebizonyítja: ő az emberük.

Mérleg

Lehetőséged van arra, hogy megismerd az álompasit, méghozzá sportos környezetben. Bár mindketten vonzónak találjátok a másikat, azzal is tisztában vagytok: mindkettőtöknek szánnia kell időt arra, hogy alaposan megismerjétek egymást a korábbi csalódások miatt.

Skorpió

Van valaki, akit szeretnél meghódítani, Skorpió? Vesd be a csábítás forgatókönyvét, és nem marad el a siker! Ha még nem tudod, hogyan láss neki, légy türelemmel, mert hamarosan megjön a válasz! A párban élők is sokat romantikáznak a következő napokban, és kifejezetten jót tesz majd a kapcsolatukkal!

Nyilas

A hétvégén lehetőséged lesz a bulizásra vagy a kirándulásra, és a jelek szerint pont ott ismerkedhetsz meg egy nagyon szexi pasival. A párban élők véletlenül se maradjanak otthon, megéri kimozdulniuk, mert az új élmények jótékony hatással lennének a kapcsolatukra. Csak legyenek óvatosak, mert valamelyikük családja feszültséget okozhat!

Bak

A legkevésbé sem számítasz rá, és ez mégis egy különleges hétvége lesz! A párban élők szerelme hirtelen olyan lesz, mint akit kicseréltek, és kedve támad kimozdulni, romantikázni, olyan dolgokat csinálni, amikre korábban nem volt hajlandó. A szinglik összehaverkodnak valakivel, és bár nem sejtik, de később még több is lehet közöttük!

Vízöntő

Sikerül találnod egy olyan pasit, akit a kihalófélben lévők közé soroltál. Álmodban sem gondoltad volna, hogy léteznék még olyan úriemberek a világon, akik kihúzzák a széket a hölgynek, és nem akarnak egyből szexet a randi végén. Nem is kérdés: megdobogtatja a szívedet!

Halak

Komoly taktikához kell folyamodnod ahhoz, hogy valaki felfigyeljen rád. Mivel meglehetősen visszafogott ember vagy, és nem szeretsz felhajtást csinálni, ennek radikális gesztusnak kell lennie. Szóval, Halak, mennyire kell neked a pasi? A párban élőknek viszont sikerül ismét magukba bolondítaniuk a szerelmüket.