3 csillagjegy számára nagyon fontos a család és a házasság. Lássuk, hogy a te pasid benne van-e a listába!

Rák

Meglepően romantikus a Rák jegyű pasi. Kifejezetten kedveli a romantikus, meghitt helyzeteket. Az esküvő számára nem csupán egy papír, hanem egy közös, élethosszig tartó kaland kezdete. Ha a nagy napra elszánja magát, utána rövidesen családot is szeretne alapítani. Mindig számíthatsz rá, hiszen a partnere és a családja elégedettségét, boldogását rend szerint az ő érdekei elé helyezi. A hűsége megkérdőjelezhetetlen, számára megbocsáthatatlan bűn a félrelépés.

Szűz

Egy igazi menedzser, ő lesz a család mozgatórugója. A partnere és a gyerekek elégedettsége nagyon fontos számára, de mellette a saját vágyairól, dolgairól sem mond le. Mindent úgy szervez meg, hogy mindneki jól járjon, ezért nagyon egyszerűek vele a hétköznapok. Rendkívül maximalista, ami a magánéletére is jellemző: ezt elvárja a partnerétől is, akivel ennek köszönhetően egymást erősítik. Csak és kizárólag a felesége mellett tud egy kicsit lazulni, akivel ha a helyzet megkívánja, sokkal gyengédebben viselkedik.

Oroszlán

Egy igazi harcos, akinek a felesége az első. Bármi áron megvédi a szeretett nőt, és tesz érte a mindennapokban is, hogy szerelme ragyogjon és elégedett legyen. Szeretetnyelve gyakran az ajándékozás, így tutira minden évforduló vagy születésnap alkalmával számíthatsz valami meglepetésre, Imádja a gyerekeket is, és bármikor inkább a családot választja, mint egy sörözést a haverokkal. 

via