A Kardashian-Jenner lányok híresen csinosak, rengetegen vannak, akik a világ legszebbjeinek tartják őket — ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vannak olyan nők, akik akár több száz millió forintot is ráköltenek arra, hogy minél jobban hasonlítsanak rájuk.

Azt azonban érdemes tudni, hogy az ő arcuk sem tökéletesen szimmetrikus, sőt, részleteiben nagyon is különböznek egymástól. Most viszont a szakértők részletesen kielemezték és összehasonlították a Kardashian-Jenner lányok arcát azért, hogy végre kiderüljön, ki is a legszebb közölük! 😍

Kiderült, ki a legszebb Kardashian-lány

A szakértők az ókori Egyiptomban is használt aranymetszés szabályával számolták ki, hogy pontosan melyik Kardashian-lány arca a legszebb. Ez pontosan azt jelenti, hogy megvizsgálták, melyikük arca mutatja ki a 3.2.3 arányt, ami állítólag a tökéletes harmóniát alkotja meg a szimmetria és az aszimmetria között. Nos, kiderült, az eredmény pedig bámulatos!

A szakértők először is egy számítógépes program segítségével sorra mixelték össze a Kardashian-Jenner lányok arcait, majd azok arányát számolták ki először. Végül kizárásos alapon megnézték, hogy melyik az a lány, akinek az arca a legtöbbször érte el 3.2.3 arányt.

Nézzük is, ki a legszebb Kardashian-Jenner lány! 

Kylie és Kendall

A legkevésbé tökéletes arc állítólag az alábbi mix, ami Kylie és Kendall arcát keverte össze: ez az arc 2.2.3 arányt érte el, ami rendkívül furcsa, hiszen Kylie és Kendall édestestvérek, elméletileg nagyon kellene hasonlítaniuk egymásra, mégsem ez történt. A szám mondjuk nem jelent sokat, mert a képre nézve ez az arc akár szépségversenyeket is nyerhetne!

Kim és Kylie

Ezek után következett Kim Kardashian és  Kylie Jenner arca, akik elő ránézésre tényleg nem nagyon hasonlítanak egymáshoz, az összekevert arcuk viszont még így is nagyon-nagyon szép. Ez a változat 3.2.2 arányt ért el, tehát majdnem tökéletes, de nem ez lett a legszebb.

Khloé és Kylie

Khloé Kardashian és Kylie Jenner mixelt fejformájának szív alakja van, az arcuk pedig 1.6-szor olyan hosszú, mint amilyen széles. Ez az arc már majdnem közel van a tökéleteshez, de a szakértők szerint van ennél jobb is!

Kim és Kendall

Már-már tökéletes Kim Kardashian és Kendall Jenner mixelt arca, hiszen a tökéletes szimmetria jellemzni őket. Az ajkak, a szemek, a szemöldökök, de még az orr is pont olyan tökéletesen van kivitelezve, mintha csak festették volna, azonban ez az arc sem érte el a legtökéletesebb arányt, csupán a 3. legszebb lett a sorban.

Kim és Kourtney

A sorban a második helyezett nem más lett, mint Kim és Kourtney arcának mixe, ami első ránézésre jelentősen különbözik az előző néhány mixtől. Itt az arc jelentősen hosszabb, a szemek, az ajkak és az orr háromszöge pedig kevésbé harmonikus, mint az előző fotókon, ez a változat mégis közelebb áll az aranymetszés szerint tökéletes 3.2.3 arányhoz, mint a többi.

Kylie és Kourtney

Az első helyezet viszont nem más lett, mint Kylie Jenner és Kourtney Kardashian arca, akik mixe a lehető legtökéletesebb harmóniában van az aranymetszés szabályaival!

A szakértők ezek után végigvezették, hogy vajon melyik Kardashian-Jenner lány arca szerepelt a legtöbbször a dobogó legmagasabb fokán, az eredményeik szerint pedig Kourtney rendelkezik a legszebb arccal!

Sajnos az is kiderült, hogy az aranymetszés szabálya kinek az arcára vonatkozik a legkevésbé: az nem más lett, mint Kendall Jenner, aki viszont pont  a modellkedésből él! Innen is látszik, hogy az aranymetszés szabálya sokszor nem alkalmazható az emberi arcra és a valóságban mást láthatunk szépnek, mint a matematikában.

Szavazás

Via